Piqniq Budapest

szerkesztő

2022. március 4.

Hiába pihensz rá, attól nem lesz jobb a kiégés.

Ez a cikk a Piqniq podcast #3 adás kivonata.

A kiégés bármilyen munkaterületen utolérheti az embert, a vendéglátásban dolgozók kitettsége pedig kifejezetten nagy. Nemcsak, mert emberekkel kell dolgozni egy nem mindig magánéletbarát munkarendben, de azért is, mert az elmúlt két évben óriási lett ebben a szektorban a bizonytalanság is. A kiégés nemcsak az érintettnek, de munkáltatónak és az egész munkahelyi közösségnek fáj, romló közhangulatban és csökkenő bevételben mérhető kárt okoz. Elkerülhető? Van visszaút? A Piqniq Podcast harmadik adásában Csatlós Csilla és Wossala Rozina beszélgetett a kiégésről, mi pedig összefoglaltuk a legfontosabb információkat. 

01

Nem úri huncutság.

A kiégést nem érdemes elbagatellizálni. Nemcsak, mert az általa okozott kár üzletileg is mérhető, de azért sem, mert 2019. óta a WHO is számon tartja a tünetegyüttest, néhány nyugati országban már ma is élhetnek a szombatévvel (a munkából való hosszabb-rövidebb ideig tartó kivonulással) azok, akiket érint ez a jelenség. 

02

Nem szimpla fáradtság.

Egy-egy nagyobb terhelést jelentő időszak után természetes, hogy testileg-lelkileg elfárad az ember. Azonban míg a fáradtság egy hosszú és lazítós hétvége, vagy egy tartalmas nyaralás alatt elmúlik, a kiégést nem lehet ilyen egyszerűen orvosolni, egyszerű rápihenéssel nem lesz jobb. 

03

Az élet minden területére és a kollégákra is kihat.

A kiégés nemcsak a munkahelyen jelenhet meg és hatással van mindenkire a burnouttal küzdő ember közelében. A kiégéssel együtt járó motiválatlanság, feszültség, enerváltság átszövi a mindennapokat, rontja a teljesítményt és a többi kolléga motivációjára is negatívan hat. 

04

Nem egyszerűen a túlmunka okozza.

A kiégés oka nem egyszerűen az, hogy az ember túl sokat dolgozik. Ahhoz, hogy ne égjünk ki, egyensúlyban kell tartani, mennyi energiát adunk bele a feladatainkba és azt, mennyi energiát fordítunk arra, hogy feltöltsük a belső raktárainkat. Ha a mérleg nagyon elbillen, az kiégéshez vezet. 

05

Nem kellenek hozzá hosszú évek.

A vendéglátásban pedig különösen nem: az elmúlt évek változásai felerősítették a stresszt és a burnouthoz vezető folyamatokat, ezért évek hosszú sora helyett hónapok alatt is el lehetett jutni egy komolyabb kiégéshez, tömegeket érintő jelenségről beszélünk.

06

A legnagyobb stresszor a vendég.

A kiégés egyik motorja a stressz, a vendéglátásban pedig a vendég a legnagyobb stresszor. A covid szétverte a társadalom pszichéjét, a normál pszichés terhelés sokszorosát kellett elviselni mindenkinek, ez alaposan erodálta az emberi kapcsolatok minőségét és halmozottan  jelenik meg a vendéglátásban is.  

07

Spektrumszemléletben kell róla gondolkodni.

A kiégés nem hirtelen lepi meg az embert: lépésről-lépésre, pontosan nyomon követhető szakaszokon keresztül épül fel. Munkavállalóként és munkaadóként is oda kell figyelni már a korai jelekre: az apadó lelkesedésre, a cinikus megjegyzésekre és a szakma iránti érdeklődés csökkenésére. Ehhez nemcsak az emberismeret, de a kifejezetten a burnout monitorozására fejlesztett tesztek is segítséget jelenthetnek. 

08

Minden kiégés más.

Bár vannak univerzális jelei, a burnout az érintett ember habitusától függően sokféleképp megjelenhet. A kevesebb lelkesedéssel dolgozó, csendes, magába forduló kolléga éppúgy kiégéssel küzdhet, mint az, aki a korábbinál kritikusabb, vagy sokkal több konfliktusa van, mint azelőtt. 

09

Meggyógyulni csak önerőből.

A kiégés kezelésében a megelőzésnek lenne a legnagyobb szerepe, méghozzá a fentebb említett energiamérleg egyensúlyban tartásával. Nem meglepő, hogy meggyógyulni is csak ezen az úton lehet: keresni kell a feltöltődést jelentő tevékenységeket. A munkaadó abban segíthet, hogy elfogadja, hogy ez valós igény és felismeri, hogy neki is megéri támogatni a mérleget kiegyensúlyozó elfoglaltságokat. 

10

Van megoldás.

A kiégéssel foglalkozni kell. Az érintettnek úgy, hogy megpróbálja helyére tenni a mérleget, a munkáltatónak pedig azzal, hogy igyekszik ehhez támogatást nyújtani, életkorban, habitusban színes csapatot verbuválni és lehetővé tenni, hogy a céges kultúra része lehessen beszélni a problémákról. 

kiégés

Ez is érdekelhet